Munka közbeni kardió testmozgás – könyvtárosnak és olvasónak egyaránt

Nem biztos, hogy a fizikai fittséghez napi több ezer lépést kell megtenni, vagy rendszeresen 30 perces kardióedzéseket kell végezni, lehet, hogy elég egy-egy 30 másodpercig tartó gyakorlat is. Az újabb kutatások legalábbis a rövid, de intenzív “testmozgásmorzsák” fiziológiai előnyeire hívják fel a figyelmet. A kutatók szerint olyan ez, mint a nassolás, csak nem az emésztőrendszert, hanem a vázizomzatot és az érrendszert terheli. Egy ilyen rövid edzés tipikus időtartama 20-60 másodperc, és egy bárhol elvégezhető egyszerű gyakorlatból áll (például egy sorozat guggolás, terpeszugrás, íróasztali fekvőtámasz, pár emeletnyi lépcsőzés, esetleg egy intenzív séta). A lényeg, hogy a mozgás annyira felpörgesse az edzést végző pulzusát, hogy már csak lihegve tudjon beszélni.

Ha sikerül egy ilyen tevékenységet a hétköznapok részévé tenni és napi legalább két-háromszor időt szakítani rá, azzal a British Journal of Sports Medicine-ben megjelent friss metaanalízis szerint ülő életmódot folytató embereknél is számos kedvező élettani hatást lehet elérni. Három hónap után jelentősen nő a testük által maximálisan felvehető és szállítható oxigén mennyisége, és vele az életesélyeik, ráadásul az étkezések előtt végzett edzések jelentősen csökkentik a vércukorszintet. Az edzésnasik nagy előnye, hogy könnyen kapcsolhatók meglévő szokásokhoz (kávézáshoz, egy munkafolyamat befejezéséhez, reklámszünethez), így biztosabban válnak hétköznapi szokássá. És ha nem is váltják ki a valódi, hosszan tartó, rendszeres testmozgást, jelentősen növelhetik sokak életesélyeit, és belépési pontot jelenthetnek a sportoláshoz.