Elköltöztették az ELTE könyvtári gyűjteményét

A felbecsülhetetlen értékű muzeális könyvtári gyűjtemény megőrzése érdekében korszerű hő- és páraszabályozó rendszer épül az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

Az 1561-ben alapított ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár csaknem kétmillió dokumentumával a főváros harmadik legnagyobb könyvtára, amely kiemelkedő értékű, európai szinten is jelentős muzeális könyvtári gyűjteményt őriz. Az állományban 14 corvina, nyolc magyar nyelvemlékkódex, Magyarország harmadik legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteménye, több tízezer kézirat és régi nyomtatvány található. A több százezer darabot számláló gyűjtemény eszmei értéke felbecsülhetetlen. A könyvtárnak az egyetem tudományos munkája korszerű kiszolgálása mellett kiemelt feladata ezen nemzeti kulturális örökség védelme és bemutatása is. A könyvtári raktárakban alapvető követelmény az állandó hőmérséklet és páratartalom biztosítása, amely a védett kulturális javak megőrzésének záloga. Ennek érdekében az intézményben korszerű hő- és páraszabályozó rendszert építenek ki. A fejlesztés előkészítéseként a könyvtár szakemberei négy hónapnyi munkával elvégezték a muzeális raktár teljes házon belüli átköltöztetését.

Az áthelyezés a Ferenciek terén álló könyvtárpalotában három emeleten, hat raktárhelyiségben őrzött muzeális állományt érintett, amely a könyvtár legértékesebb gyűjteményrészét képezi. Többek között kódexek, fragmentumok, ősnyomtatványok, középkori oklevelek, 16. századi antikvák, 17-18. századi könyvanyag, autográf kéziratok, metszetek és térképek, de Magyarország legnagyobb fennmaradt céhlevélgyűjteménye is szerepelnek az archívumban.

A feladat nagyságrendjét jól mutatja, hogy a munkálatok 53 napon át összesen több mint 3100 munkaórát vettek igénybe. A könyvtárosok munkáját több önkéntes – egyetemi oktatók és munkatársak – is segítette. Összesen 67 fő dolgozott azon, hogy a nemzeti örökség felbecsülhetetlen értékei biztonságban maradjanak. Az összefogásnak köszönhetően a könyvtár a költöztetés ideje alatt is biztosította szolgáltatásai folytonosságát, ami külön szervezési és emberi teljesítményt igényelt.

Hírforrás:
Kultúra.hu