Időmenedzsmentben képezték magukat a zalai könyvtárosok

Megtartotta szakmai napját a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A már több éves hagyományra visszatekintő esemény ezúttal az idő témakörét érintette, amelyre előadással, workshoppal és díjátadóval is készültek. A rendezvényen a szakmai tapasztalatok megosztásán és elismerésén kívül a kapcsolatépítés és az új ismeretek elsajátítása is szerepet kapott.

Amellett, hogy lesz egy nagyon érdekes, izgalmas és azt gondolom, hogy aktuális előadás – az időmenedzsment témakörben – átadjuk majd az Olvasóinkért-díjat, valamint a Zala megyei szervezet nevében egy másik elismerést is azoknak a könyvtárosoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a közösségért és a könyvtár szakma népszerűsítéséért – részletezte Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

A jelenlévők Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar docensének előadásában az időmenedzsment praktikákat, az idő hatékony beosztásához szükséges gyakorlati módszereket ismerhették meg.
Az oktató kiemelte: a feladatoknál nélkülözhetetlen egy fontossági sorrend felállítása.
– A mai nap is arról szólna egy előadás, illetve tréning keretében, hogy az időgazdálkodás praktikáit megismertessem a jelenlévőkkel. Tehát azt, hogy hogyan tudnak időt spórolni, mennyire fontos az, hogy tudják a céljaikat priorizálni és tudjanak sokszor nemet mondani – mondta dr. Palányi Ildikó docens, tanszékvezető.

Hírforrás:
Egerszegi Hírek