A párizsi közkönyvtári hálózat vezetőjének a mindennapjaiban is jelen vannak azok a hirtelen felmerülő nehézségek, problémák, amelyek sürgős megoldást igényelnek. Volt szerencsém ilyet is tapasztalni, ahogy egy-egy értekezleten beleláthattam a könyvtár 2029-ig tartó időszakra készülő új stratégiájának az előkészítő munkálataiba is.
A legérdekesebb ez utóbbi eset kapcsán a szakszervezettel való megbeszélés volt. Franciaországban a könyvtárosokat képviselő szakszervezet rendkívül nagy érdekérvényesítő erővel bír. Minden stratégiai szintű döntéshez rendelkezni kell a szakszervezet támogatásával. Amennyiben a szakszervezet számára nem tetsző döntés születik, azonnal sztrájkkal fenyegetnek vagy sztrájkba is lépnek. Ennek megvannak az előnyei a munkavállalók szempontjából, ugyanakkor nagyon megnehezíti az új ötletek gyakorlatba való átültetését, és általában a munkáltató tevékenységét.
Jól példázza ezt a nehézséget egy a stratégia kapcsán felmerült ötlet sorsa, amiről a szakszervezet a fülem hallatára mondta ki, hogy semmiképpen sem tudja támogatni. A vezetőség szerette volna egységesíteni a vasárnapi nyitvatartást, hogy az kiszámíthatóbb legyen a használók számára.
Párizsban jó néhány könyvtár van, ami vasárnap is nyitva tart, de ezek nem ugyanakkor zárnak. A fiókkönyvtárak jelenlegi létszámai nem teszik lehetővé az egységesítést, hiszen van ahol kevesebben, másutt többen dolgoznak. Felmerült az ötlet, hogy az egységesítés érdekében a fiókkönyvtárak között a munkavállalókat át lehessen kérni máshova, ahol kevesebben vannak, és ott is meglegyen a kellő létszám a tervezett műszakokhoz.
A szakszervezet határozottan kijelentette, hogy ehhez nem járul hozzá, mert nem lehet az embereket kirángatni a megszokott munkakörnyezetükből. A szakszervezettel való megbeszélést követően mesélte nekem a menedzsment egyik tagja, hogy konkrétan ezt az ötletet a munkavállalók fogalmazták meg feléjük azzal a céllal, hogy változatosabbá váljon a munkájuk. A szakszervezet megakadályozta ennek a kiváló ötletnek a megvalósítását, így ez kikerült a javaslatok közül, pedig egyes munkavállalóknak kifejezetten tetszett volna.
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár