Kevés városi vízió hatott olyan erősen az elmúlt évek gondolkodására, mint a 15 perces város koncepciója. Egyszerű, mégis radikális gondolat: minden ember elérhesse mindennapi életének alapvető szolgáltatásait – munkát, oktatást, egészségügyet, kultúrát, rekreációt – legfeljebb 15 perc sétával vagy biciklizéssel az otthonától. A város, ahol minden elérhető, az életminőség új alapegységévé válik. No de hol és hogyan válhat a 15 perces város elve valósággá?
– A fenntartható mobilitás az aktív, gyalogos és kerékpáros közlekedést helyezi előtérbe, vagyis a városi élet ritmusát emberi léptékűvé alakítja.
– Az emberközpontú közterek a városi élet tereinek “visszajogosítását” jelentik – azt, hogy a közterek újra az embereké legyenek, ne az átmenő forgalomé.
– A helyi körforgásos gazdaság a rövid ellátási láncokat, az újrahasznosítást és a helyi együttműködéseket támogatja.
– A részvételi városirányítás pedig az együttdöntés, az állampolgári bevonás és a társadalmi bizalom kultúráját erősíti.
A 15 perces város akkor válhat igazán élővé, ha a fizikai közelségből kulturális közösség is születik, és ezt az összekapcsolódást ma legérzékenyebben a könyvtárak hozhatják létre a város szövetében. … A könyvtár valódi urbanisztikai szerepe, városi ereje abban áll, hogy képes a városi térben is emberi léptéket teremteni, képes a közelséget nemcsak térben, hanem élményben és kapcsolatokban is megteremteni. … Vagyis a könyvtárak természetüknél fogva placemakerek, helyteremtők: a puszta teret hellyé formálják, jelentéssel, élettel és kapcsolódással töltik meg, mégpedig a tanulás és a kultúra révén. … A 15 perces város lényege nem a távolság csökkentése, hanem a kapcsolatok sűrűsödése. A könyvtár ebben a városban a “social infrastructure of trust”, azaz a bizalom, a részvétel és a jelenlét infrastruktúrája. A város jövője nem a távolság legyőzésében, hanem a közelség újrafelfedezésében rejlik. És kevés hely van, ahol ez a közelség ennyire tapintható, mint egy könyvtárban. (Librarian Day by Day)
A koncepció erőssége kérdéseket is felvet. Járhat-e beszűküléssel is a 15 percnyi sugarú kör?! Ez esetben a nyilvánvaló előnyök mellett érdemes a tudatos kilépésekre is összpontosítani. Nyilván – húz magunk felé a kezünk -, a könyvtár szemlélet-, hatókör- és kapcsolattágító funkciójával. – További kérdések még pl.: link (MG)
Librarian Day by Day