A helyi identitást erősíti az a szakácskönyv link , amelyet Oslo Holmlia városrészében adtak ki. A helyi, a közösségépítést több eszköz által gyakorló könyvtár konyhájában alapfelszerelés a többnyire bevándorlók által írt kiadvány. A bevándorlók integrálása, egyúttal közösségi identitásuk elfogadása és erősítése széleskörű előnyöket jelentő társadalmi ügy Norvégiában, melyhez a könyvtárak – köztük a Deichmanske Holmlia is hozzájárul.
A könyvet bemutató cikk írja:
– A szakácskönyv mögött az a gondolat áll, hogy receptek és történetek megosztásával közelebb hozza egymáshoz Holmlia lakosait. Sokuknak erős emlékei fűződnek bizonyos ételekhez, és az ő történeteik alkotják a könyv központi gondolatát.
A könyv egy másik közreműködője, Fredrick Makosir így mutatkozott be:
– Szűkös körülmények között nőtem fel a nagymamámmal Kenyában, és nagyon különleges alkalmakkor tilápiát szolgált fel, ami egy Viktória-tóból származó hal. Valójában sikerült fagyasztott tilápiát találnom egy holmliai boltban, és meghívtam három barátomat vacsorára – mondja.
– Iffit Qureshi, a könyv fotósa: – A holmliaiak szívéhez az ételen keresztül vezet a legrövidebb út! Azon az estén, amikor gyermekkori álomvacsorámat tálaltam, olyan érzés volt, mintha visszakerültem volna Kenyába, a tágabb családom körében. Ez egy fontos könyv, mert nem csak az ételről szól, hanem az emberekről is. Az itt tapasztalható nagy sokszínűség előnye, hogy részt vehetünk egy gasztronómiai utazáson az egész világra anélkül, hogy elhagynánk Holmliát.
– Sahinde Altunbas: – Számomra az étel elsősorban arról szól, hogy szeretettel készült ételeket szolgáljunk fel azoknak az embereknek, akik fontosak nekem. Szeretem, amikor összegyűlünk egy asztal körül egy jó étkezésre, beszélgetésre és meghittségre.
– Saja Tawfik a szakácskönyvön való munka után kibővítette vacsorarepertoárját is. – A férjem eleinte rendkívül szkeptikus az új ételek kipróbálásával kapcsolatban, de mind ő, mind a gyerekeink imádják a könyvben szereplő fogásokat. Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy betekintést nyerhetek a Holmlia konyhájába, és hogy mennyi melegséget, történetet és finom ételt kaptunk a könyvön dolgozva. Sok új barátot szereztem azóta – mondja.
KIT-információ