A KIT-ben többször szóltunk a könyvtárak idősekkel kapcsolatos lehetőségeiről. pl.: A könyvtárak meghosszabbítják a hollandok életét link Életkor alapú előítélet – a könyvtár is segíthet a szerethető öregedésben link . A tapasztalatok riasztóak, a könyvtá számára tehát adott a felkarolható társadalmi ügy, melyben több-kevesebb saját gyakorlatra is támaszkodhat. A MKE debreceni vándorgyűlése KIT-szekciójában konkrét könyvtári jógyakorlat is lesz a témában. (MG)
“Volt, aki a hídról hívott, hogy ugrik.” – Megrázó képet festenek egy telefonos lelkisegély-szolgálat önkénteseinek tapasztalatai arról, hogy milyen a mai magyar társadalomban megöregedni, küzdeni a megélhetési nehézségekkel, a magánnyal. Már a negyvenes éveikben járók is súlyos “csomagot” kénytelenek cipelni.
Horgas Judit, a DélUtán Alapítvány telefonos lelkisegély-szolgálatának munkatársa: … már az hatalmas dolog, ha valaki megteszi az első lépést, és mer beszélni a gyakran kétségbeejtő helyzetéről. “Mi vagyunk az első ajtó, de nehéz út vezet az ajtó kinyitásáig. Elképesztően fontos, hogy aki ott áll abban az ajtóban, az miként fogadja, mit mond neki.”
“Nem ritka, hogy a pszichiátriai betegeket – például a skizofréniában vagy üldözési mániában szenvedőket – gyakorlatilag rabszolgaként kezelik a családtagjaik. A bántalmazott nőkhöz hasonlóan ők is rettentően kiszolgáltatottak egzisztenciálisan. Van, hogy az elmeszociális otthonból hívnak minket.” A hívásokon keresztül nemcsak az egyéni élettörténeteket ismerik meg, de belelátnak a szociális gondozás, az idősgondozás működésébe, a háziorvosi rutinokba is. “Nem szép, amit látunk” – fogalmaz Horgas Judit.
A lelkisegély-vonalra érkező hívásokból is kiderül: elképesztően nagy lyukak vannak az ellátásban, az egészségügyben, a benne dolgozók egy része pedig lehetetlen módon kommunikál, lehetetlen hangnemet megütve. A szociális gondozók leterheltek, a rendszer embertelen. … A KSH adatai szerint a befejezett öngyilkosságok száma a 65 éves vagy annál idősebb korosztály körében a legmagasabb. … A szégyenkezés, a megalázottság, a kiszolgáltatottság érzése is gyakran visszaköszön a telefonhívásokból, éspedig főként az ellátásban átéltek miatt. “Nem lehet vitatkozni az orvossal, hogy tessék már egy kicsit engem emberszámba venni. Ez nem opció: amit ő mond, az a szentírás” – fogalmaz Horgas Judit.
HVG (14. sz.) / térítéses tartalom