Olvasás az iskolám könyvtárának gazdagításáért

Lezajlott a Móra Kiadó és az Azolo program őszi játéka, és már megkezdődött a téli is. A Móra Kiadó sokrétű, az olvasóit, a szülőket és a pedagógusokat megszólító kezdeményezései közé került egy újabb elem. A kisdiákokat célzó játék eredményeként az iskolájuk könyvtára ajándékhoz juthat a kiadótól. A kiadó az értő olvasást segítő “eszköz”, az Azolo link lehetőségeit használja a játékban.

Az első forduló résztvevői megismerték a felület lehetőségeit. Mindenki a maga pontszámait gyarapította az általa olvasott könyvekhez kapcsolódó kérdésekre válaszolva. Az osztály tagjait a tanító vagy a könyvtáros egy általa gondozott csoportba hívta be, és az eredmények diákonként és összesítve is megjelentek előtte. Ezzel, a program által anonimizáltan létrehozott összesítéssel vettek részt a versengésben. Volt, aki a diákjai által teljesített magas átlageredménnyel, más a játékba bevont diákok számával nyújtotta a legtöbbet (az utóbbi könyvtáros volt). Külön értékelték a Móra Kiadó könyveinek olvasását.

A program folytatódik, mert a visszajelzések szerint növelte a kedvtelésből, a maguk örömére való olvasást a diákok körében. Az újabb fordulóra itt olvasható a felhívás: link .

Hírforrás:
Czupi Gyula
Régebbi hírforrás(ok): Azolo a KIT-ben: link