Milyen volt gyereknek lenni 2023-ban? Az idén 8. alkalommal megjelenő gyermekjogi jelentés erre a kérdésre keresi a választ több, mint 90 oldalán át. A jelentés elkészítéséhez öszegyűjtöttünk minden elérhető adatot, információt, kutatást és publikációt, amelyekből kirajzolódnak a nagy folyamatok és a kisebb, gyerekek egy-egy csoportját jellemző helyzetek is. Bár a jelentés sok nehéz témát dolgoz fel, de mindenképp érdemes elolvasni, hiszen így egy pontosabb képet lehet kapni a gyerekek jelenlegi helyzetéről és fontos, elgondolkodtató adatokat és trendeket lehet megismerni.
2023-ban elképesztően nehéz volt gyereknek lenni és gyereket nevelni. Az infláció miatt minden kiadás közel ötödével többe került a családoknak, miközben a gyerekekre egyre többet kellett költeni az egészségügyben, az oktatási rendszerben, és a képesség-fejlesztéseknél is. Ennek fő oka, hogy az ingyenes, helyi szolgáltatások sok helyen már nem elérhetőek vagy nem megfelelőek.
Tünetek:
– Korlátozott óvodai férőhelyek
– Akadozó egészségügyi ellátás
– Krónikus betegséggel küzdő iskolás gyerekek
– A gyerekek átlagosan kevesebbet aludtak 2023-ban mint 2018-ban
– Romló egészségkárosító magatartások
– Mentális problémák egyre nagyobb számban fordulnak elő
– Jelentősen több gyermekpornográfiai áldozat. (Hintalovon Alapítvány)
A könyvtár feladata a használóinak stratégiai céljait támogatni.
Hintalovon Alapítvány