Gyerekek verseit, novelláit jelenteti meg a Galántai Könyvtár

Május végéig várják a gyerekek verseit, novelláit a Galántai Könyvtár ifjúsági- és gyermekrészlegén. A beküldött pályaművek a Nagyító alatt című kiadványban jelennek meg.
A Galántai Könyvtár felhívást tett közzé a 6-14 éves gyerekek számára, melyben május 31-ig várják azok jelentkezését, akik szívesen látnák saját versüket, novellájukat vagy egyéb írásukat a Nagyító alatt című kiadványban. Biró Angelikától, a Galántai Könyvtár ifjúsági- és gyermekrészlegének munkatársától megtudtuk, hogy az intézmény félévente megjelenő Nagyító Alatt c. két nyelvű irodalmi lapjában a gyerekek írásai jelennek meg. Először szlovák nyelven jelent meg 2004-ben, majd a 2008-tól 2013-ig tartó szünet után két nyelven kezdték kiadni.

“Fő célkitűzésünk a fiatalok képzelőerejének, alkotásvágyának, beszédkészségének fejlesztése, valamint az irodalom szeretetének átadása. Bármilyen műfajt és témát szívesen látunk, semmiféle megkötés nincs a felhívásban. Május végéig várjuk az írásokat, majd a könyvtár alkalmazottaiból összeállított szerkesztőbizottság szeptemberben válogatja ki a megjelenő munkákat. Az előző két alkalommal az írások mellett a gyerekek rajzai is bekerültek a kiadványba, így most is várjuk az illusztrációkat”.

Hírforrás:
Új Szó