Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a büszkén bejelentett Széchényi-központ elsődleges feladata a költséghatékonyság javítása lesz, egészen pontosan: Demeter Szilárdnak 20 százalékkal kell csökkentenie a kiadásokat. A megszorítás szükségességéről árulkodik az idei költségvetés is, amelyben a közgyűjtemények működési költségét 15 százalékkal karcsúsították.
– Sosem volt még annyi pénz a kultúrában, mint most – fogalmazott visszatérően Csák János, amelyet különféle látványprojektek kiadására, illetve a kormányhoz hű kulturális szervezetek, intézmények és előadók valóban bőkezű támogatására fordítottak – és gondoljunk csak a legaktuálisabbra: Rákay Philip 6 milliárd forintból készíthette el Petőfi-filmjét.
A miniszternekigaza lehet, csakhogy a finanszírozási rendszer súlyos aránytalanságai a függetlenek szervek, projektek ellehetetlenüléséhez vezetett.
Mára azonban úgy tűnik, az udvartartásra fordítandó keret is megcsappant: a költségvetés közgyűjteményeket érintő tétele legalábbis nem a korábbi bőségről árulkodik.
Pedig két héttel ezelőtt megjelent cikkünkben írtunk azt, hogy a Széchényi-központ rengeteg pénzt kíván. Ha biztosítani kívánják a normális működést, a hat intézményre több száz milliárd forintot kellene fordítani a következő években.
Amint arról ugyancsak többször beszámoltunk már, az Iparművészeti Múzeum Üllői úti épülete hét éve zárva tart, a felújítására azóta nincs pénz; a Ludovika téren található Természettudományi Múzeum látványosan útban van a kormánynak, a legfrissebb hírek szerint az egykori Kilián laktanyába költöztetnék a gyűjteményt; a Budavári Palota rekonstrukciója miatt szintén kilakoltatás fenyegeti az Országos Széchényi Könyvtárat is – mindezek várható költsége a Liget-projektével vetekszik.
Terjeszkedés, felújítás és költözés helyett azonban feltehetően minden marad a régiben, csak éppen a nadrágszíjat kell még tovább húzniuk az intézményeknek.
Hang