A HVG körképéből kiderült az is, hogy azoknak az íróknak a többsége, akik viszont fontosnak tartják jelenlétüket a neten, honlapjaikról átköltöztek a Facebookra.
“Kedves barátaim és érdeklődők, az utóbbi időben valamiképpen kétoldalú kommunikációnk helyszíne áttevődött a Facebookra. Nem mondom, hogy ez jó vagy rossz hír, csak megállapítom. Ezért az interaktivitást ott folytatom. A vendégkönyvbe azért rendszeresen be-benézek.” Ezzel az üzenettel fogadja a honlapjára látogatókat Vámos Miklós. Nem ő az egyetlen, aki a magyar írók közül néhány éve ezt az utat választotta, de egyike a keveseknek, akik ezt be is jelentették.
Ez az egyik tanulsága annak a körsétának, amit a HVG magyar írók és költők honlapjait keresve tett. Miközben a kortárs angolszász irodalomban legfeljebb mutatóban akad, aki megenged(het)i magának, hogy ne legyen saját (vagy a kiadója által fenntartott) markáns, egyedi küllemű, jól felépített weblapja, Magyarországon ez a többségre jellemző. Legalábbis ez a helyzet azzal az ötven íróval és költővel, akiket az utóbbi egy év könyves sikerlistáiról (Libri-Bookline csoport, illetve Írók Boltja) gyűjtöttünk össze (38 fő), valamint egészítettünk ki korábbi sikerlistásokkal, illetve nagy tekintélyű alkotókkal (köztük Nádas Péterrel, Csukás Istvánnal, Tóth Krisztinával, Gerlóczy Mártonnal vagy Lackfi Jánossal).
HVG (16. sz.) regisztrációval