A gyerekeknek a mai rohanó világban már alig marad idejük a szabad játékra. A szülők azt hiszik, hogy a fejlesztő játékokkal és a különórákkal gyermekük fejlődését segítik elő, pedig a kicsinek sokkal nagyobb szüksége lenne a szülővel közösen eltöltött időre, a beszélgetésre és az összebújásra, mint a fejlesztésekre.
A “siettetett gyerekek” kifejezés David Elkind amerikai gyermekpszichológustól származik. Ő mutatott rá arra, hogy a gyerekek egyre gyakrabban nem az életkoruknak megfelelő tevékenységeket csinálnak, egyre több olyan inger éri őket ugyanis, amire egyáltalán nem lenne még szükségük.
Nézzük, hogy pontosan miről is van szó. A gyerekek egyik legfőbb elfoglaltsága mindig is a játék volt. Emelett segítettek a házimunkában illetve a testvéreik körül. Később amikor már iskolások lettek, más kötelességeik is akadtak, de a barátaikkal ugyanúgy játszottak, és sok időt töltöttek a szabadban továbbra is.
Ma ez egyre inkább háttérbe szorul. A gyerekeknek – még az óvodás gyerekeknek is – alig marad idejük a szabad, önfeledt játékra, mert a szülők fejlesztésről fejlesztésre, vagy különóráról különórára cipelik őket. Nincs, vagy alig marad idejük a játékra.
Ráadásul egyszerűbb játékokat egyre kevesebben vásárolnak, hiszen úgy gondolják, hogy sokkal hasznosabbak az okosjátékok, a fejlesztő játékok, melyek segítségével tanulhat a gyerek.
Pedig a kicsi tökéletesen elvan egy csomag papírzsebkendővel vagy egy üres flakonnal is, ahogy a szabadban rohangálva is nagyon jól el tudja magát szórakoztatni. A tanulós játékok helyett sokkal jobban fejleszti a személyiségét az együtt töltött idő, a közös összebújások, a beszélgetések, a társas kapcsolatok. A közös játékok alatt különböző szerepekben próbálhatja ki magát, ami szintén segít neki abban, hogy később jól alkalmazkodjon bizonyos élethelyzetekben.
Családinet