El kellene felejteni, hogy az iskola pusztán azért van, hogy egy szakmára felkészítse a gyerekeket, helyette az oktatásnak arra kellene fókuszálni, hogy a mai gyerekek (minden gyerek!) jóllétben, boldogságban éljen. Magyarország ettől a gondolkodástól olyan távol van, mint a finn pedagógusképzés a hazaitól. Ott tízszeres a túljelentkezés, itt lasszóval sem találni tanárjelöltet.
A kognitív tudás, a tanulóközpontú tanulási környezet kialakítása mellett olyan készségek fejlesztésére kellene figyelni többek közt, mint az empátia, a kooperáció, egymás tisztelete, a másokkal való törődés, vagy épp a kritikus gondolkodás. Baja Sándor, a Randstad regionális ügyvezető igazgatója kiemelt három fő területet, ami elősegítheti a többször is emlegetett emberi kitejesedést, és amit az iskolának ezért különösen fejlesztenie kell. Az egyik az adaptív problémamegoldás (azaz, hogy az adott kontextusban megtanultakat más helyzetben is alkalmazni tudja a diák), az etikus döntéshozatal, és az esztétikus érzékelés (“a képzőművészettel meg lehet tanítani, hogy értékeljük a szépet”).
Auli Toom finn professzor nagyon fontosnak tartja, hogy az iskolának megkülönböztetetten kell figyelnie az esélyegyenlőségre, és “minden egyes tanulónak biztosítani kell a jólléthez szükséges készségeket, tudást”. (Már megint ez a “jóllét”, és nem az, hogy a vizsgákon tudja nebuló a történelmi hősök születési dátumát, meg hogy jó szobafestő legyen, mondatja velünk a magyar oktatási reformokban megfáradt cinikus énünk.)
HVG