Hallgatók konzultálnak hallgatókkal – szívesebben fordulnak hozzájuk, mint könyvtároshoz

Ki a legjobb használóképző? Nemrég írtuk: Oktató tanítsa a könyvtárhasználatot, ne könyvtáros – tapasztalatok link . Az alábbi anyag pedig a hallgatók oktatásra való felkészítése mellett kardoskodik. (MG)

A tanulmány célja, hogy bemutassa egy kortárs kutatási konzultációs program kialakítását – hallgatói segítők alkalmazásával, akik minimális felügyelet mellett látják el a tájékoztató szolgálatot, magas színvonalú kutatási segítséget nyújtva alapképzésre járó hallgatótársaiknak -, továbbá felvázolja a program egyetemi és könyvtárosi támogatásának megteremtéséhez szükséges lépéseket.

Az első év utáni eredmények azt mutatják, hogy az alapképzésre járó hallgatók magas fokú jártassággal rendelkeznek a színvonalas tájékoztató szolgáltatások nyújtásában, amennyiben minőségi képzésben és támogatásban részesülnek. Ezen túlmenően az alsóbb éves hallgatók ma már egyenesen keresik a kortárs konzulenseket, hogy segítséget kérjenek olyan kutatási elemekkel kapcsolatban, mint a témaválasztás, a kulcsszavak kiválasztása az adatbázisokban való kereséshez és a megfelelő hivatkozás. A jól képzett kortárs kutatási konzulensek (Peer Research Consultants) értékes segítséget nyújtanak a könyvtárosoknak az elsőévesek íráskészség-kurzusain és a Kérdezd a könyvtárost! tájékoztató pultnál, illetve a társaiknak. A program lehetővé tette a könyvtárosok számára, hogy több kapcsolattartó tevékenységet végezzenek a szakterületükön.

Ha választhatnak, a hallgatók szívesebben fordulnak kortársaikhoz kutatási segítségért, mint hivatásos könyvtároshoz. Az, hogy a kortárs kutatási konzulensek számára a könyvtárosok képzést biztosítanak, hitelességet és bizalmat kölcsönöz a szolgáltatásnak, ami arra ösztönzi az alsóbb éves hallgatókat, hogy a kortárs kutatási konzulensekhez forduljanak segítségért. (Egy hallgatótársakkal való kutatási konzultációs program kidolgozása, gyakorlatba ültetése és fontossága az Észak-dakotai Egyetem Chester Fritz Könyvtárában; Autoref.)

Hírforrás:
Humanus
Régebbi hírforrás(ok): Oktató tanítsa a könyvtárhasználatot, ne könyvtáros – tapasztalatok link