Egyáltalán nem disztópia, hogy valami olyasmit lássunk, amit bár teljesen valóságosnak hiszünk, egy program rakta össze. Az meg, hogy ezt mire használjuk, már más kérdés. Szolgálhatja a javunkat, szórakoztathat vagy tömegeket verhet át. Honnan tudjuk, hogy egy videót nem manipulálták? Háborút is kirobbanthat a deepfake? Lehetséges, hogy a jövőben személyre szabott mozifilmeket kapjunk? Ehhez hasonló kérdések merültek fel a MI 2041 – A jövőben történt tech-fókuszú részében.
Papp László programtervező matematikus úgy fogalmazott, hogy a ma elérhető mesterséges intelligencia-technológiák harmincévesek, és talán éppen a deepfake vagy a deepfake-ellenesség segíthet a továbblépésben. A másik lehetőség, hogy ebben az erőforráshiány fog segíteni. A szakértő a digitális írástudásunk jelenlegi szintjét az 1980-as évek szintjéhez hasonlította: ez az, amikor értünk a számítógéphez, tisztában vagyunk a képességeinkkel és a korlátainkkal, és tisztában vagyunk a gép képességeivel, illetve korlátaival. A következő szintet – amikor hatékonyan tudjuk az internetet használni – a 2000-es években kellett volna elérni. Ezután következik az okostelefon és felhőszolgáltatás szintje, majd az MI használati képességének szintje – itt kéne tartanunk ma. Ez azt is kéne jelentse, hogyha valaki deepfake-kel kerül szembe, akkor tudja mi az, valamint tudja, hogy mit csináljon.
Papp László abban látja az MI továbbfejlődését, hogy mesterség intelligencia ellen mesterséges intelligenciával kell menni, és az elkapja deepfake-et, mielőtt elénk kerül, máskülönben túl kockázatos. De addig is, ha valami gyanús, akkor azt az információt érdemes ellenőrizni és validálni. Nagyon fontos, hogy használjuk a megbízható tényellenőrző oldalakat – zárult a beszélgetés. A teljes adás ezen a linken link érhető el.
HVG