Immáron minden korosztálynak közösségi térként szolgál a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény ugyanis kedden ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a “Tzóna”, azaz Tini zóna a könyvtár gyerekrészlegén. A több mint 9 millió forintból létrehozott közösségi teret a gyermekrészleg fölött, galériaként alakították ki, melyet a megnyitót követően rögtön birtokba vehettek a fiatalok.
“Ezennel kinyitunk egy újabb kaput a jövőbe, hiszen az átalakított ifjúsági részlegünk annyira népszerűvé vált, hogy egyre több fiatal kezdte felfedezni azt” – fejtette ki a megnyitón Czakóné Gacov Katalin intézményvezető.
“Az ifjúsági részlegünk leginkább középiskolásokat szolgál ki, a gyermekrészleg pedig a kisebbeket, így a felcseperedő tiniknek már nem jutott hely, ezért támadt az ötletünk, hogy saját költségvetésünkből hozzunk létre egy Tzónát.”
A helyiség több közösségi élménynek adhat otthont, melyek közül a társasjátékozás, filmnézés és számítógépes játékokkal való megismerkedés is helyet kapott a galérián.
Szoljon