Megmérték: működött a dezinformáció

Még az ellenzéki szavazók tekintélyes része is hitelesnek fogadta el a kormánynak az ellenzékkel kapcsolatban a kampányban hangoztatott megalapozatlan, illetve hamis állításait – derül ki a Dimenzió Média Alapítvány kutatásából. Az alapítványnak a Závecz Research és a Mérték Médiaelemző Műhely közreműködésével kidolgozott, a politikai propaganda indikátorát megrajzoló vizsgálata arra kereste a választ, mennyire hatékony a politikai propaganda, milyen mértékben sikerül manipulálni a tömegeket. A március végén – ezerfős, reprezentatív mintán – készült elemzés szerint a kampány során a választók széles köre találkozott hamis politikai üzenetekkel, és az egyoldalú állami tájékoztatás miatt azok valóságtartalmáról nem tudott meggyőződni. Így például azt a Fidesz propagandaműhelyében gyártott, a közmédiában terjesztett kijelentést, hogy Márki-Zay Péter háborúba vinné az országot, még az ellenzéki szavazók 30 százaléka is elhitte. A párt nélküliek körében pedig kétszer ennyien adtak hitelt az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatos karaktergyilkossági kísérlet állításának.
A kutatás rávilágított, hogy Magyarországon az állampolgároknak a befolyástól mentes tájékozódáshoz fűződő alapjoga súlyosan sérül a 2010 óta kialakított médiarendszerben, amelynek tulajdoni szerkezetét és az államilag irányított reklámköltéseket egyaránt a kormány politikai érdekei határozzák meg. Márpedig – ahogy Vicsek Ferenc, a jelentés egyik készítője fogalmaz – “nem lehet szabad és demokratikus választásokról beszélni ott, ahol a polgárok jelentős része, a választást érdemben befolyásoló aránya nem találkozik a politikai versenyben részt vevők egy részének üzeneteivel, így azokkal sem, amelyek idejében cáfolják a róluk terjesztett hamis állításokat”.

A magyar médiarendszer sajátos aszimmetriájának látványos bizonyítéka, hogy a cáfolatok a választóknak egy részét el sem érik. Azt viszont csak egy, a mostaninál szélesebb körű kutatás tudná kideríteni, hogy azok a választók, akik találkoztak a kritikus állítások cáfolatával – azaz módjuk volt a mérlegelésre -, az ellentétes információk birtokában melyik oldal értelmezését tették magukévá. Illetve hogy az ebből levont “tanulság” milyen mértékben befolyásolta a parlamenti választáson meghozott döntésüket.