Gent város (263 ezer lakos, 65 ezer egyetemi hallgató) új központi könyvtára (Bibliotheek De Krook link ) többéves tervezés után 2017-ben nyílt meg. A könyvtár épületének külső megjelenése igen modern, korszerű technikai felszereltsége miatt pedig gyakran a jövő könyvtáraként is említik.
A könyvtárépület nyolcszintes, a felhasznált anyagok között az acél, a beton és az üveg dominál. Alaprajza a Schelde folyó ívét követi, konkáv alakú, erről kapta nevét (De Krook, ami flamandul kanyart jelent). Az épületben a szinteket szőnyeggel borított lépcsőházak kötik össze, ahol le is lehet ülni.
A földszinti teret agórának nevezik, itt található a központi tájékoztatás, vannak hagyományos bepolcozott terek, továbbá itt kapnak helyet az ideiglenes kiállítások. Hat képernyő tájékoztatja a látogatókat az éppen zajló programokról; ugyanez látható még 66 további képernyőn az épületben. Törekszenek arra, hogy minél kevesebb nyomtatott anyagot állítsanak elő (“papír nélküli könyvtár”), de azért megtartottak néhány brosúrát és hírlevelet. A bejárat közelében négy automata áll rendelkezésre a dokumentumok RFID-alapú visszavételéhez, egy ilyen működik az épületen kívül is. Ezek az automaták kapcsolódnak a szállító rendszerhez, amely a helyükre (a megfelelő szintre és szakcsoportba) viszi a könyveket. Szintén a központi tájékoztató pult mellett lehet önállóan átvenni az előjegyzett dokumentumokat. A kölcsönzés, hosszabbítás és a térítések/büntetések befizetése is automatikus eljárással történik; az elvégzett tranzakcióról az érintett e-mailben kap visszaigazolást. A földszinten található még egy hírlap- és magazin-olvasósarok is. Az olvasójegy a digitális szolgáltatásokat is elérhetővé teszi mind a könyvtárban, mind otthonról. A földszinti terekhez csatlakozik még egy nagy nyitott terasz, ahonnan szép kilátás nyílik az óvárosra. (Hogyan maradhat releváns a közkönyvtár?; ref.: Hegyközi I.)
Humanus