Kötelespéldány: hogyan, mikor, mennyit és miért

Paola Puglisi cikke az Olasz Könyvtáros Egyesület (AIB) könyvtárakkal és országos szolgáltatásokkal foglalkozó nemzeti bizottságának (Commissione nazionale biblioteche e servizi nazionali) 2019 őszén megjelent, az olaszországi kötelespéldány-rendszerről szóló felmérésére reflektál. – A szerző indítványozza a kötelespéldányok gyűjtése és megőrzése során jelenleg alkalmazott modell megváltoztatását. Szembe kell nézni a digitális kiadás és a digitális kommunikáció (a közösségi médiát is beleértve) okozta új kihívásokkal, hogy ne vesszenek el fontos, a körülöttünk lévő társadalomra és annak kifejezési formáira vonatkozó források.

Az online terjesztett digitális dokumentumok megőrzésével és a webarchiválással kapcsolatosan – melyre ugyan kitértek az említett rendeletek, de megvalósításukat elhalasztották – egyre sürgetőbb lenne a törvényi rendelkezés. Ennek előremozdítására 2019 márciusában adott be az AIB egy javaslattervezetet, amelyben többek közt arról is szó esik, mely dokumentumtípusok élvezzenek prioritást a webaratás során. A közösségi médiumok (Twitter, Facebook, Instagram) esetén is webarchiválást kellene folytatni, egy újfajta “kisebb anyagként” (materiale minore) kezelve az itt létrejövő tartalmakat, a hagyományos aprónyomtatványok mintájára.
Puglisi véleménye szerint a digitális dokumentumok esetében a többi dokumentumtípushoz hasonlóan kellene eljárni a kötelespéldány-kezelés terén, országos és regionális szinten gyűjtve azokat. Tekintetbe kell venni ugyanakkor a digitális könyvkiadás új formáit: ilyen az ún. liquid book, azaz folyékony könyv, mely automatikusan alkalmazkodik az eszközhöz, amelyen éppen olvassák, és amely tartalmazhat hangzóanyagot vagy videót is. Ezt a fajta digitális produktumot is érdemes lenne időnként “aratni”, ennek feltétele azonban a kiadókkal való konstruktív kapcsolat. (A kötelespéldányról tizennégy év után: hogyan, mikor, “mennyit” és miért; ref.: Konrád E.)

Hírforrás:
Humanus