Tudsz-e fél perc alatt úgy válaszolni a kérdésre, hogy partnered őszintén folytatni kívánja veled a párbeszédet? Ezt a megragadó, 15-30 másodperces szöveget hívják liftes szövegnek (elevator pitch). “Segítek az ügyfeleimnek briliánsan kinézni” – Ezt egy olyan férfitól hallottam – írja Mary Ellen Bates információs tanácsadó -, aki automata defibrillátorokat értékesített, és elmondta az embereknek, hogy az emberi jumper-kábel üzletágban van. Ha erre nem kérdeznek vissza, akkor semmire sem… – Tehát könyvtári márkaépítés és önmarketing egyben: te hogyan mutatkozol be könyvtárosként? (MG) – A MIBE májusi klubja e téma körül forgott:
“Hiteles pletykákat gyűjtök, emellett titkos beszállítói listát állítok össze. Ti is kerestetek már ilyeneket?” – Ez is elhangzott a szerdai online MIBE-klubban, mint figyelemfelhívás és a befogadó párbeszédre invitálása. A példában a beszélő átadja a szólás lehetőségét a partner szakmabelinek, hogy működjön a tudásátadás. Mary Ellen Bates szerint a sikeres beszélgetés 80%-át hallgatással töltjük – idézte Mikulás Gábor. Az elhallgatás ugyanakkor kétarcú – mondta Kóródy Judit. – Nem mindig a teaser-hatás indul be, ami olyan hiányos közlés, amely felszítja az érdeklődést a még meg nem ismert részlet iránt. Hanem kellemetlen csend, amit viszont nem szerencsés előidézni a befogadóban.
Az első találkozás célja megteremteni a második találkozásra való befogadói igényt. Ez lényegében megegyezik azzal, amit Takács Dániel mondott: neki saját projektötleteit kell feletteseivel elfogadtatnia. Ennek érdekében a döntéshozók szakmai céljaihoz kapcsolja saját közlendőjét.
Magyar Információbrókerek Egyesülete