A CoreDar cég két mérnöke különleges felhasználási módot talált ki a leginkább az önvezető autókban használatos, a környezetet lézeres technológiával letapogató lidar szenzorokhoz. Aprócska eszközükkel könnyen érintésmentesen vezérelhetővé tehetők még az érintőképernyők is. A zsebben is elférő Glamos, autós társaihoz hasonlóan, képes felmérni egy-egy objektum távolságát – esetében a felhasználóét, akit ponthalmazként képez le. Ehhez nem hagyományos kamerát használ, hanem egy forgó tükörmodult, amellyel 180 fokban egy közel egy méter sugarú körben pásztázza a környezetét. A modul másodpercenként negyvenszer rögzíti a felhasználó testének pontos helyzetét. A Glamos a megannyi pontból álló adatsor változásaiból következtet az ember mozdulataira. Ilyen módon azonosítja a levegőben végzett mozgásokat, például a kézjeleket, így aztán nem kell megérinteni a kijelzőt ahhoz, hogy a rendszer értsen a mozdulatokból, legyen szó telefon, laptop vagy éppen televízió képernyőjéről. A számítógépeken úgy fogja érezni a felhasználó, hogy a keze az egér kurzorának kiterjesztése – ígérik az alkotók. Az egyelőre csupán prototípusként létező Glamos fejlesztésének folytatását a koronavírus-járvány okozta megváltozott érintkezési szokások miatt is fontosnak tartják. A vállalkozás reményei szerint a szenzor a fotocellás ajtók után egy újabb lépés lenne a biztonságosabb, minél kevesebb felületi érintkezéssel működő épületek, irodaházak felé.
HVG (26. sz.) előfizetéssel