Hogy tetszik lenni? – Könyvtári segítőszolgálat telefonon

A járványügyi helyzet kialakulása több kihívással szembesítette az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárat. Az önkormányzat segítségével megkezdődött a könyvek házhoz szállítása, de hamar észrevettük, hogy éppen az az olvasói réteg nem értesül erről, akit a legjobban szerettünk volna megcélozni – vagyis az idősek.
Készítettünk egy kiinduló listát a hatvan évnél idősebb, gyakori könyvtárhasználóinkról, akikről feltételeztük, hogy ha nyitva lennénk, bizonyára meglátogatnának. Az olvasószolgálatos kollégák felhívták az olvasókat, hogy megkérdezzék: hogy vannak, és szeretnének-e könyvet rendelni. Bár némelyik olvasó először gyanakodott, mert ügynöknek gondolta a könyvtárosokat, mindannyian örültek hívásunknak. “Kapásból” általában nem érkezett kérés, de a kezdeményezésnek hamar meglett a gyümölcse. Rövidesen egyre többen hívtak vissza minket konkrét igényekkel, és jól látszott, hogy igénylik a beszélgetést, az emberi szót az otthon ragadt idősek. Először sokan kételkedtek: “tényleg házhoz hozzák”?, majd örömmel adták szájról szájra is a jó hírt. Párhuzamosan meghirdettük a “Minden kívánságot teljesítünk!” kampányunkat, vagyis felajánlottuk, hogy minden vágyott olvasmányt beszerzünk.
Sok olvasónk nyitás után is hálát mondott ezért a szolgáltatásért. A kollégák véleménye szerint, az akció -hatásos volt, “túl hatásos”! Ez azt jelentette, hogy azon a héten, amikor még akadt időnk a hívások kezdeményezésére (utána fogtunk a padlófelújításba) rekordszámú kérés érkezett.
Mivel a szolgáltatás nagy népszerűségnek örvendett, az önkormányzattal egyeztetve a jövőben is fenntartjuk olvasóink részére ezt a lehetőséget.
Részletek: link

Hírforrás:
Schmölz Margit