Gyógyszer-kölcsönhatás applikáció – könyvtároshallgatóhoz is méltó feladat

Gyógyszer-kölcsönhatások és gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatások: sokunknak okozhat fejtörést, hogy mit mivel ne szedjünk. Ebben segíthet a Karda Edith által kifejlesztett alkalmazás. A kolozsvári Karda Edith a BBTE Matematika és Informatika Karának német tagozatán írt államvizsga-dolgozata részeként alkotta meg a Medinfo alkalmazást, amely képes kimutatni, hogy milyen kölcsönhatásban vannak a gyógyszerek egymással vagy a különböző élelmiszerekkel, italokkal, ami által megelőzhetőek lennének a gyógyszerek ebből származó negatív mellékhatásai.
Meglehetősen nagy sajtóvisszhangot váltott ki a román nyelvű médiában az államvizsga-dolgozatod. Mi volt a kutatásod témája és milyen eredményekre jutottál?
– Kíváncsiságból már az elején feldolgoztam az adatok egy részét. Ebből az derült ki, hogy a vizsgált 1000 gyógyszer legalább 65%-a 100 másik gyógyszerrel áll negatív kölcsönhatásban. Ez borzasztóan sok, amit senki nem tud sem megjegyezni, sőt, az orvosoknak sem egyszerű. Szóval kitaláltam egy olyan applikációt, illetve weboldalas felületet, ahol a betegek, kémikusok, dietetikusok, orvosok és bárki könnyedén meg tudja nézni, hogy a felírt gyógyszereik egymással milyen kapcsolatban állnak. Hasonló applikációk már működnek különböző bővítésekkel. Azonban utánanéztem, és ez az egyetlen olyan kezdeményezés, ahol a gyógyszerek kombinációja mellett a felhasználók rákereshetnek majd a különböző élelmiszerek és italok gyógyszerekre gyakorolt negatív reakciójára is. Egy hatalmas adatbázis áll majd a felhasználók rendelkezésére, 11.292 fajta gyógyszerrel, amit folyamatosan bővítenék, és ami tartalmazza a kísérleti termékeket is.

Hírforrás:
Transindex