Hogyan segítheti a könyvtár a doktoranduszok életét?

A Nature számolt be link arról, hogy a héten rendezik meg az első olyan nemzetközi konferenciát, amely a posztgraduális képzésben részt vevők mentális egészségével és jóllétével foglalkozik majd. A brit Brightonban arra keresik majd a választ a megjelentek, hogy miért van az, hogy a világ számos doktorizó és posztdoktori képzésen résztvevő hallgatója hasonló tünetekről, azaz túlzott stresszről, túlhajszoltságról számol be rendszeresen, és ezek hogyan hatnak a mentális egészségükre.
Az elmúlt években világszerte egyre több kutatás hívta fel a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben a PhD-képzések környékén: egy belga kutatás szerint például a doktori program résztvevői kétszer akkora eséllyel szenvednek valamilyen mentális nehézségtől, mint a társadalom magasan iskolázott többi tagja, és az érintettek harmadánál kialakult már valamilyen rendellenesség, vagy pedig magas a kockázata, hogy kialakulhat. Egy amerikai egyetem doktorizó hallgatói között készült kutatás azt találta, hogy a diákok több mint háromnegyede az átlag fölötti stressz-szinttel ér együtt, és a világ egyik vezető tudományos folyóirata arról is beszámolt, hogy amikor korábban foglalkoztak ezzel a témával, elárasztották őket a levelek, melyekben olvasóik számoltak be saját rossz élményeikről.
Az eddigi kutatások azért így is felmutatták pár világos problémát a Nature cikke szerint: egyrészt a rövidtávú doktori szerződések sokszor lehetővé teszik a témavezetőknek és a munkaadóknak, hogy ne foglalkozzanak a fiatal kutatók hogylétével, a tudományos életben pedig sok helyen hajlamosak dicsőíteni a túlmunkát. Az is problematikus, hogy sok helyen a témavezetőknek egyszerre kéne támogatniuk az odakerülő hallgatókat, másrészt viszont értékelni a szakmai előmenetelüket is, ezért a fiatal kutatók nem szívesen fordulnak mentális problémáikkal a felettesükhöz.
Léteznek már persze ötletelések is a lehetséges megoldásokra: egyrészt a témavezetőket fel kéne készíteni arra, hogy fel tudják ismerni a mentális problémák megjelenését, illetve az is segíthetne, ha egy-egy hallgatónak nem csak egy témavezetője lenne, úgyhogy anélkül is kérhetne segítséget, hogy közben nem kéne a karrierje veszélyeztetésétől félnie. És fontos lenne az is, hogy a tudományos közegben nagyobb megbecsülés és elismerés övezze a munka-élet egyensúlyt.

Hírforrás:
444
Régebbi hírforrás(ok): Hogyan nyit a British Library a PhD-hallgatók felé? link Hogyan segítheti a könyvtáros a PhD-hallgatókat? link