Amikor ma valaki bemegy a könyvesboltba, és megveszi Arisztotelész Poétikáját, akkor tehát Arisztotelész saját kezű szövege egy másolatának újraszerkesztett változatát értelmező átirat valószínűsíthető rekonstrukcióját tartja a kezében – magyar fordításban.
A Borges novellája által az utolsó bekezdésben megfogalmazott tézis, miszerint a kultúrák közötti megértés lehetetlen – ebben az esetben legalábbis – biztosan hamis. Nem arról van szó, hogy az egyik kultúrából nem lehet megérteni egy másik kultúrát, hanem hogy a kultúrák változása során egyes kulturális javak olyan lényegi változásokon eshetnek át, hogy ezen változás egymástól távol eső pontjainak összevetése a meg nem értés látszatát keltheti. Azonban valószínűleg úgy áll a helyzet, mint a rokon nyelvek közti határvonal esetében: minden falu lakosai megértik a szomszédos falu lakóit, az egymástól távol eső települések esetében azonban már különböző nyelvekről beszélhetünk.
Amikor tehát a mai olvasó Arisztotelész Poétikáját olvassa – legalábbis modern ógörög kiadásban -, akkor egy olyan szöveget olvas, amelynek létrejötte az alexandriai görögök, a damaszkuszi szírek, a cordobai arabok és a párizsi skolasztikusok, valamint további humanisták és modern tudósok közös erőfeszítésének megkoronázása.
Qubit