A kormánymédia egyik vezetője: Két és fél milliárd forint árbevétel mellett ki tudjuk fizetni ezt az évi 10 millió forintos perköltséget
Keresztesi Péter a Modern Media Group Zrt. vezérigazgatója, ők adják ki például a 888-at és a Lokált is. A cég korábban Habony Árpád érdekeltségébe tartozott, de aztán tavaly novemberben átkerült a nagy fideszes sajtóalapítványhoz.
A Modern Media Group kiadványai sokat foglalkoznak a Jobbik ügyeivel, és sokszor jelenik meg náluk olyan anyag, amit később helyre kell igazítaniuk. Az egyik ilyen ügyben Schön Péter, a Jobbik egykori gazdasági igazgatója indított személyiségi jogi pert a Moder Media Group ellen, mert cikkeikben arra utaltak, hogy “korrupciós pénzt” vett át Simicska Lajostól. Az ügyben a Lokálban például jelent már meg helyreigazítás.
Ebben a személyiségi jogi perben idézték be április elején tanúként Keresztesi Pétert beszélt arról, hogy árazzák be a helyreigazításokat a kormánymédiában. “A sajtókiadással együtt jár, hogy ilyen esetleges hibák felmerülnek, és a működéssel együtt járó költség az, amely a sajtó-helyreigazítási kötelezettségnek a vonzata. Az etikai szabályok természetesen léteznek, ezek betartása a szerkesztőségek feladata. (…) Két és fél milliárd forint árbevétel mellett ki tudjuk ugyanis fizetni ezt az évi 10 millió forintos perköltséget.”
444