Magánkezdeményezést karol fel Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala: a városi téka gyermekrészlegének állománybővítése a cél. Mint kiderült ugyanis, Székelyudvarhelyen a gyerekek a legaktívabb könyvtárlátogatók, így az ennek a korosztálynak szánt könyvállomás használódik el a legjobban.
Az elmúlt években fokozatosan nőtt a városi könyvtár a látogatottsága: míg 2016-ban mindössze 671-en iratkoztak be az intézménybe, addig egy évvel később 1386-an, tavaly pedig 1485-en, közülük pedig 1235-en 18 év alattiak. A kisgyerekeknek, 5-14 év közöttieknek szánt könyvállomány eléggé megviselt állapotban van, főként azért, mert ezek a kötetek használódnak a legtöbbet – mondta el Szőcs Endre, a városi könyvtár igazgatója. Könyvvásárlásra igen ritkán van pályázati kiírás, ezért az állománybővítés csak a téka saját költségvetéséből lehetséges. “A magyarországi Márai-programban tudunk évente bizonyos összegben könyveket vásárolni adott címek közül válogatva, ezen kívül három évvel ezelőtt nyertünk pályázatot a Jurnalul National kiírásán, az általuk kiadott, román nyelvű könyvek sorozatából válogathattunk egy köbméternyit, szó szerint. Más pályázati lehetőség nincsen” – magyarázta az intézményvezető, megjegyezve: nevetségesnek tűnhet, de az intézmény könyveket leszámítva gyakorlatilag bármire pályázhat. Ellenben 2013-tól jelentőse nőtt a könyvvásárlásra szánt összeg: a téka akkor mintegy évente 3000 lejt fordított állománybővítésre, tavalyra ez az összeg már 20 ezer lejre duzzadt
Székelyhon