Nyílt levél az OSZK mellett

Múlt héten ígéretet tettünk link olvasóinknak, hogy ha kérdéseinkre választ kapunk az OSZK igazgatóságától, megírjuk. Nos, biztatás ellenére nem érkezett. (MG) Másik hír az OSZK háza tájáról:
Király Péter ajánlása: Jó ideig lelkes olvasója, két évig még dolgozója is voltam a Széchényi Könyvtárnak, (éppen a Kézirattárban, ami egy hete nem tudja az olvasókat kiszolgálni). ’95 óta önkénteskedek a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK), ami ’99 óta az OSzK része. Ennek következtében valamivel többet tudok az intézményről annál, mint ami a hírekben napfényre kerül. Úgy alakul, hogy az utóbbi években a kutatásaim, vagy munkám miatt több nemzeti könyvtárral is közelebb megismerkedhettem, évekig dolgoztam a holland nemzeti könyvtár épületében, szakértőként hívtak előadni a belga és a német nemzeti könyvtárba, munkakapcsolatban voltam vagy vagyok a francia, finn, litván, görög, spanyol nemzeti könyvtárakkal. Az köztük és az OSzK közötti különbség több mint kétségbeejtő. Az elmaradás nem most kezdődött, nem egyedül a jelenlegi politikai vezetés hibája (több mint 10 éve a könyvtár akkori igazgatója beküldött az akkori miniszter asztalára egy ládányi abból a törmelékből, ami a könyvtár homlokzatásól aláhullott – aminek az eredményeként nem a homlokzatot tették rendbe, hanem egy fából készült alagutat építettek a bejárathoz, hogy ne az emberek fejére potyogjon). Az OSzK számomra nem csak olvasnivalókat jelent, hanem egy nagyon fontos szimbólum, a civilizáció, vagy ahogy egykori munkatársam, Ungváry Rudolf szereti nevezni, a “nemzet csinosodásának” fokmérője.

Hírforrás:
Google Docs ; 24.hu ; Qubit