Bebarangolták a könyvtárat, de felfedezték a Rippl-Rónai Villát is a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár olvasótáborán részt vevő fiatalok. A gyerekek egy hetes turnusban vesznek részt az ismeretterjesztő foglalkozáson.
Nem az egész napos olvasás népszerűsítése a megyei könyvtár ingyenes táborának célja, hanem sokkal inkább a gyerekek ismereteinek szélesítése. Persze könyvtári programok is vannak, hiszen a fiatalok kipróbálhatták milyen a könyvtárosok egy napja. – Ma kipróbálhattuk, hogy az egyes részlegeken hogyan dolgoznak a könyvtárosok – mesélte Harag Hanna. – Nagyon érdekes volt, pedig én korábban nem is gondolkodtam rajta, hogy mi a dolga egy könyvtárosnak. De biztosan olvasnak ők is.
Egy másik táborozó pedig együttérez a könyvtárosokkal, hiszen szerinte roppant megterhelő annyi könyvet rendszerben tartani. – Szerintem nehéz és fárasztó egy könyvtáros munkája – vélekedett Czibolya Andrea. – Itt nagy rendet kell itt tartani, meg pakolni a könyveket és sok emberrel találkoznak.
Az általunk megkérdezett fiatalok mindegyike igazi könyvmoly.
SONLINE