A szigetvári könyvtár egyik fontos célkitűzése, hogy elősegítse a tizenévesek könyvtárhasználatát. Úgy tapasztalják ugyanis, hogy az általános iskolások még nagyobb létszámban fordulnak meg a gyerekkönyvtárban, ám ez a tendencia a középiskolások között már elenyészővé vált az utóbbi időszakban.
A közelmúltban kérdőíveket készítettek és felkeresték a helyi általános- és középiskolás diákokat. A kapott eredmények alapján állították össze azt a pályázatot, amelynek megvalósítása hamarosan indulhat a kisvárosban.
… Ezekből többek közt az is kiderült, hogy az általános iskola felső tagozatosainak mintegy hetven százaléka szívesen részt venne helytörténeti foglalkozásokon és vetélkedőkön, de érdeklik a diákokat a kézműves foglakozások, a kiállítások, a filmvetítések és az azt követő beszélgetések, illetve a számítógép-használattal kapcsolatos szakkörök. A tanulók több mint a fele járna olyan foglalkozásokra, amik a tanulásban segítenek.
BAMA