Paula Maria Horotan, a Szatmár Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese számolt be a 2017-ben elért eredményekről. A részletes táblázatokat átböngészve kiderült, hogy tavaly 2999 aktív felhasználót jegyeztek a könyvtárban. Aktívnak azokat a könyvtárlátogatókat tekinthetjük, akik már 2016-ban is rendelkeztek könyvtári belépővel és ezt 2017-ben is megújították. Ez 545-tel több, mint ahányat 2016-ban jegyeztek.
Szép számban voltak azok is, akik tavaly első alkalommal ismerkedtek a könyvtárral és annak szolgáltatásaival. 2017-ben 1887 új taggal bővült a könyvtárlátogatók csoportja, ez 770-nel több, mint a 2016-ban regisztráltak száma. Azonban nem kötelező valódi látogatást tenni az intézményben, hiszen a könyvtár számos olyan szolgáltatással rendelkezik, melyek a honlapjukon keresztül is elérhetők. Az online felület adta lehetőségekkel 2017-ben közel 20 ezren éltek.
Az igazgatóhelyettes arról is pontos számokat közölt, hogy hány kiadványt kölcsönöztek ki tavaly. A kicsivel több, mint 115 ezer kölcsönzés nem csak könyveket ölelt fel, hanem folyóiratokat, régi dokumentumokat, CD-ket és DVD-ket is. A kikölcsönzött kiadványok 85 százaléka (97.962 db) román nyelvű volt, 15 százaléka pedig magyar (17.288 db).
Szatmár