Egyenrangúként fogadják a BRTK-ban a fogyatékkal élőket 1.

A siófoki közkönyvtár link (BRTK) rendszeresen tart kézműves-jellegű foglalkozásokat 35-70 IQ-jú fogyatékkal élő fiatalok számára (vö.: 50-70 IQ – tanulásban akadályozott, 35-50 IQ – értelmileg akadályozott, 35 alatt: értelmileg súlyosan akadályozott). Laki Judit igazgató, szervező, mentor tapasztalatai:
– 2016 júniusától hetente egy délelőttöt töltök el a társaságukban. Pihenés? Feltöltődés? Inspiráció? Tanulás? Tapasztalás? – Igen.
Korábban főleg egészséges gyermekekhez szóltunk. A Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékkal élők Nappali Intézményéből 10 éve látogatott el hozzánk 20-25 fiatal.
Eleinte nehéz volt a nekik szánt foglalkozásokra való felkészülés. Igyekeztem olyan kreatív dolgot tenni eléjük, melyet meg tudnak oldani. Az utolsó pillanatban pattant ki a nagyon egyszerű ötlet, a fakanál báb, textillel ötvözve, amellyel sikert is arattam körükben: segítséggel el tudták készíteni.
Akkor még félévente találkoztunk. 2016-ról hetente jönnek, 2 kísérővel. A foglalkozások tele vannak meglepetéssekkel. Természetes emberi hozzáállással, empátiával és nyugalommal, humorral mindent lehet kezelni.
És az is eredmény, hogy van közülük, aki segítséggel, és van, aki egyedül: látogat vissza könyvet kölcsönözni. Fotók a Facebook-on link (folyt köv.)

Hírforrás:
KIT-összeállítás