Könyvtári szolgáltatások kisgyermekkorban: a gyakorlat és a jelenlegi politika

Egyre nagyobb teret kap a korai gyermekkor jelentősége: számos kutatás bizonyítja, az első 5 életév kulcsfontosságú szerepet játszik az értelmi, szociális és érzelmi fejlődésben, valamint meghatározó a későbbi tanulási eredmények és így a felnőttkori életlehetőségek szempontjából is.
A különböző állami szociálpolitikai intézkedések, a “biztos kezdet” (Sure Start) programok egyik fontos szereplője tehát a (gyermek)könyvtár. Az Egyesült Királyságban a 2002-es Start with the Child (Első a gyermek) című jelentés is rámutat arra, milyen nagy mértékben hozzájárulnak a könyvtárak a lifelong learning elősegítéséhez, a társadalmi kirekesztés visszaszorításához és a gyermekek életminőségének javításához azáltal, hogy univerzális közszolgáltatásokat nyújtanak, és biztonságos teret kínálnak a művelődéshez, a találkozásokhoz és a kikapcsolódáshoz, egyben növelve az egyén és a közösség társadalmi tőkéjét. Fontos tudatosítani a szülőkben, hogy lehetőségként, erőforrásként és partnerként tekinthetnek a könyvtárra a gyermek fejlesztésében; a könyvtáraknak pedig szolgáltatásaikat a helyi közösség igényeihez szabva kell a kisgyermekes családokat segíteniük.
Egy másik beavatkozási pont a könyvajándékozás: az első angol kezdeményezés (Bookstart projekt) 1992-ben indult, melynek keretében minden 6-9 hónapos baba szülei könyveket kaptak a kórházakban és a védőnőktől. Azóta ez a gyakorlat nemzetközileg elterjedt. (Könyvtári szolgáltatások kisgyermekkorban: a gyakorlat és a jelenlegi politika; ref.: Szabó P.)

Hírforrás:
Humanus
Régebbi hírforrás(ok): Folyamat- vagy szakaszos olvasás az óvodában – a hatékonyabb szövegértéshez link