A számítógépes játékkal megpróbálhatunk befurakodni a fiatalok tudatába

Egy nagyvárosnyi fiatal felnőtt él Magyarországon “életvitelszerűen” a számítógépes játékok világában. Az elektronikus sport, közkeletű nevén esport azonban nem valamiféle kór, inkább egyre terjedő korosztálytünet. A magyar esportot alapvetően három játék uralja: a Counter-Strike mellett a League of Legends (LoL) nevű csapatstratégiai játék, amely a világban több mint 100 millió játékost vonz, valamint a gyűjtögetős kártyajátékok mintájára épülő Hearthstone – Heroes of Warcraft.
“Magyarország ezzel együtt is elmaradottnak számít esportban” – állítja Fromann Richárd, akinek a napokban jelent meg a JátékosLét című könyve. A főként szociológiai és pszichológiai kontextusban elemzett hazai gamifikációs világ fejletlenségét elsősorban azzal magyarázza, hogy a magyar társadalom “nem legitimálta még ezt a tevékenységet”.
A Budapesti Corvinus Egyetemen digitális kultúrát és technológiát kutató Rab Árpád szerint míg korábban “a zene volt az az eszköz, amivel mindenki megpróbált befurakodni a fiatalok tudatába”, az új terület a videojátékoké lehet.