Filmajánló: Én, Daniel Blake

– Mennyiben tudunk és akarunk az olyan embereken segíteni, akiknek digitális készségei kezdetlegesek, és akik számára a rájuk figyelő könyvtári tájékoztató rendszer akár szó szerint életbevágóan fontos is lehet; sokkal fontosabb, mint a társadalom valamivel szerencsésebb tagjai számára? (MG)
– Az 59 éves Daniel Blake egész életében szorgalmasan dolgozott, asztalosként fizikai munkából élt. Egy szívroham miatt életében először tétlenségre ítélték, így a rehabilitációs idő alatt szociális segélyért kell folyamodnia. A brit egészségügy adminisztratív útvesztőjében bolyongva összebarátkozik egy hasonló szituációban lévő, kétgyerekes, egyedülálló anyukával, aki a szociális rendszer személytelen és kafkai útvesztőjében hasonlóan reménytelenül próbálja megtalálni a kiutat. Állása nincsen és egy szociális lakásban él két gyermekével, akiknek iskolába kell járniuk, ám ehhez ruhára és ételre van szükségük. A rendszer egyikükkel sem kegyes, és a bürokrácia lassan kezdi felőrölni az idegeiket, Daniel azonban nem adja fel, bármi áron segíteni akar.

Hírforrás:
Port.hu