11. alkalommal rendezi meg Könyvtári és Informatikai Kamara a Könyvtári napokat. A 2000 könyvtár 7000 programját felvonultató rendezvénysorozat kapcsán Ramháb Mária nyilatkozott. A beszélgetésben elhangzottakból kiderült: némileg sikerült újítani az előző évekhez képest. Egy ilyen pont a legek napja – legfiatalabb, legidősebb olvasót és a legsármosabb könyvtárost keresik (ld. még: link
Az IKSZ elnöke elmondta: a rendezvény maga figyelemfelhívás, s e becsábítás után igyekeznek a könyvtárak folyamatosan szolgáltatást nyújtani is használók számára.
A “Növekedett-e a beiratkozottak száma?” – riporteri kérdésről Ramháb Mária a gyermekolvasókra terelte a szót: a Kecskeméten indított babaolvasó program keretében a városban 600 babaolvasó lett, most pedig gyermekorvosokkal, pszichológusokkal és védőnőkkel működnek együtt a korcsoport megragadására. A tinik irányában is vannak kezdeményezések, ezért nekik való tereket igyekeznek kialakítani. Ehhez persze a tinik nyelvén értő könyvtárosokra is szükség van. (Az eredeti szöveghez kattints a forráslinkre.)
HírTV