Finnországban utoljára egy helsinki könyvtárban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap alkalmazottai elleni, 2015. tavaszi terrorista merénylet áldozatainak emlékére rendezett emlékkiállítás váltott ki vitát. A kiállítás ellentétes érzelmeket keltett: a muszlim közösség összezavarodott, mások a támadástól félve elítélték, hogy a kiállítást a könyvtárban rendezték. A könyvtár alkalmazottai is kifejezték véleményüket, de bíztak vezetőikben, hogy megvédik a kiállítást. Volt ugyan néhány fenyegetés, de tettekre nem került sor. Valójában üdvözlés fogadta a muszlim közösség tervezett demonstrációját, mivel azt legális módon szervezték. A kiállítás eredményeként találkozó jött létre a könyvtár és a muszlim közösség vezetése között. A kifejezés szabadsága és a felelősség közötti kapcsolat finn értelmezése akkor igazolódott, amikor a muszlim vezetők elmondták, nekik hogyan kell hidat építeni híveik és a világi közösség nézetei között. A könyvtár vezetőinek sikerült meggyőzni a tárgyaló partnereket arról, hogy a muszlim családok gyerekei véletlenül sem láthatják a kiállítást.
A szólásszabadság került veszélybe 2013-ban a Jyväskyläi Városi Könyvtárban is, amikor egy kiadó olyan kiállításra kért helyet, amely a finn jobboldali szélsőségesekről szóló új műveket mutatja be. A helyi jobboldali szélsőségesek megtámadták a kiállítást, megkéselték az őrt. A támadókat később elítélték, de az incidens is bizonyította, hogy a finnek a könyvtárat általában szent helynek tekintik, nyugalmuk megsértése a közmédiában és az újságokban erőteljes érzelmeket vált ki. (A könyvtárak egy nyitott társadalomban; ref.: Viszocsekné P. É.
Humanus