A Sakarinmaki iskolába belépve rögtön az ajtó mellett legalább harminc pár cipőt találunk. Később, az osztálytermek felé sétálva is mindenütt teli cipőtartó szekrényeket látunk, és feltűnik, hogy minden diák zokniban van. Mint kiderült, ez a “skandináv módi”, ami onnan ered, hogy régen télen a havas csizmákat le kellett vetniük napközben. Azóta persze rájöttek, hogy ennek gyakorlati haszna is van, mert zoknira vetkőzött gyerekek kevésbé agresszívek, és elmélyültebben tanulnak – hiszen otthon sem cipőben, asztalnál ülve olvasnak, hanem leggyakrabban a kanapén fekve.
NOL