Okosabbá tesz a kézírás? – összetettebb képlet

Felmérések arra mutatnak rá, hogy aki kézzel jegyzetel, később jobban vissza tudja idézni a hallottakat, mint aki gépel. A képlet azonban kissé bonyolultabb.
A hallgatók kézzel 22 szót írnak le, géppel viszont 33-at. Az óra után megkérdezett gépen jegyzetelő hallgatók jobban tudják visszaidézni az elhangzottakat. Megfordul azonban az eredmény 24 óra elteltével, ugyanis a gépen jegyzetelők inkább felejtették el az általuk leírtakat. A gyorsabb gépes jegyzetelés inkább lehetővé teszi a szó szerinti leírást, miközben a lassabb kézi eljárás során kognitív eljárással kell tömörebbé, leírhatóbbá feldolgozni, rendezni az anyagot. Úgy tűnik tehát: a kogníciós szakasz rövidülése okozza tanulás eredményességét. További magyarázat lehet, hogy a laptopos jegyzetelőknek később testesebb szöveget kell végignézniük a memorizálás érdekében.
Noha a kutatásokat laboratóriumi környezetben végezték, azokat át lehet vinni az órai jegyzetek, tárgyalások jegyzőkönyvezésének, vagy orvosi feljegyzések készítésének eseteire is.
A felmérések szerint a Princeton-on a hallgatók kétharmada, az UCLA-n a hallgatók fele, a University of North Carolina-n a hallgatók 40%-a használ laptopot a jegyzetelésre. E szokásukról a tapasztalat szerint akkor sem mondanak le, ha figyelmeztetik őket az alacsonyabb hatékonyságra.
Az egyik kutató, Dr. Kiewra úgy találta, hogy a kézzel jegyzetelők a fontos elhangzó információnak kb. egyharmadát képesek rögzíteni. Ezt kiküszöbölendő egy oktató megtiltotta óráin a jegyzetelést, s ehelyett előre elkészített jegyzeteket adott közre, hogy az előadáson a hallgatók teljes figyelmükkel tudjanak koncentrálni. (ref.: MG)
– A gépi jegyzetelésnek is vannak előnyei: gyorsabban lehet továbbítani azokat, illetve könnyebben lehet más írásművekbe behelyezni a szöveget. Könnyen lehet, hogy a géppel készített jegyzetek elhangzás utáni átnézése, kiegészítése, újragondolása és továbbértelmezése – azaz: a kognitív ráfordítás növelése – jobbá teszi a végeredményt mind a puszta gépi, mind a kézi jegyzetelésnél. (MG)
– További hír a témában (grafológusi szempont): Jobban tanulhat az, aki sokat ír kézzel link

Hírforrás:
Wall Street Journal ; KIT Információ
Régebbi hírforrás(ok): Jobban írnak a számítógépező gyerekek, mint a tollat használók(?) link A kézírás csökkenése visszaveti az olvasási készségeket is link