Ezt olvasták leginkább 2015-ben Székelyudvarhelyen:
Ken Follett Évszázad-trilógiája (A titánok bukása, A megfagyott világ és Az örökkévalóság küszöbén) volt a legnépszerűbb kikölcsönzött könyv 2015-ben a székelyudvarhelyi városi könyvtárban. A második helyre Bánffy Miklós Erdélyi történet-trilógiája (Megszámláltattál…, És híjával találtattál és Darabokra szaggatottól) került, míg a harmadikra Dragomán György Máglya című regénye – mondta el a Transindexnek Kovács Erzsébet, az intézmény könyvtárosa. Elmondása szerint az említett könyvekhez előjegyzés szükséges, és gyakorlatilag egész évben ki vannak kölcsönözve.
A háziolvasmányok közül főleg a román kötelezők magyar fordításait keresik, például Liviu Rebreanu Ion c. regényének magyar változatát, illetve Camil Petrescu Ultima noapte de dragoste, întâia noapte de război c. regényének fordítása nagyon keresett. De lehet említeni Mihail Sadoveanu Baltagul c. kisregényének fordítását is. Ezekhez szintén csak előjegyzéssel lehet hozzájutni.
“Ezekkel is problémáink vannak, mert a meglévő példányaink már elrongálódtak, és nem tudjuk újra megvásárolni ezeket. Nem kapjuk meg a könyvesboltban, pedig igény lenne rá” – mondta Kovács. (Transindex)
– Kit kölcsönöztek ki leginkább a könyvtárból 2015-ben Sepsiszentgyörgyön?
Agatha Christie vezeti a 2015-ben legigényeltebb szerzők százas listáját, amelyet a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár tett közzé.
A száz szerzőnek kicsit több mint a fele – 52 – kötelező olvasmányok szerzője, ezt a könyvtár külön jelölte. A “nem háziolvasmányok” közül Christie után Wass Albert (a teljes listán 7.), J.K. Rowling (10.), Rejtő Jenő (16.) és Barbara Taylor Bradford (20.) voltak a legnépszerűbbek.
A top 10-ben a második helyen Jókai Mór áll, őt Mihail Sadoveanu, Szabó Magda, Mikszáth Kálmán, és Antoine de Saint-Exupéry követik, a 8. helyen Móricz Zsigmond, a 9-en I. L. Caragiale áll. (Transindex)