Balog: Mindenképpen segítünk a könyvkiadóknak – változik könyvek áfája, vagy mi?

Megoldást keres a kormány az áfatörvény miatt bajba került könyvkiadók problémájára – jelentette be Balog Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában. Mindenképpen segíteni fogunk – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.
Nem is olyan régen, talán három vagy négy héttel ezelőtt tárgyaltam a könyvkiadók és könyvterjesztők képviselőivel – akkor még nem láttuk ezt a problémát. Akkor elmondtam, hogy a magyar könyv kiadásának, a magyar nyelvű könyvek kiadásának stratégiai szerepet szánunk. Nem véletlenül olyan alacsony, öt százalék az áfája – fogalmazott.
Az, hogy nem tudunk különbséget tenni, vagy nem jól tett különbséget a NAV a szolgáltatás és a termék között, valóban nehéz helyzetbe hozza a kiadókat. Megvizsgáljuk az ügyet – ígérte.
Nem célunk az egyébként is nehéz helyzetben lévő könyvkiadókat tönkretenni, semmiképpen sem. Éppen ellenkezőleg: a digitális kultúra fejlesztése mellett a magyar könyvkiadásnak is stratégiai szerepet kell kapnia a jövőben. Mindenképpen segíteni fogunk – ígérte az emberi erőforrások minisztere.

Hírforrás:
Napi