Jávorka Brigitta kutatómunkája során létrehozott egy 12 hetes információs műveltség fejlesztő mintaprogramot, amelynek kiemelt részeit két egymástól nagyon eltérő terepen is kipróbálta a gyakorlatban: a Pécsi Gyermekotthonban, illetve a baranyai kistelepüléseket járó könyvtárbuszon. Az utóbbi színhelyen szerzett tapasztalatokból született az OTDK dolgozata. A munka során 16 településen összesen 28 gyerek töltötte ki a feladatlapokat, akik életkora 7 és 19 év között változott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok esetben nincs akkora különbség a gyerekek teljesítménye között, mint ami az életkori különbségük alapján elvárható lenne: néha a 12 éves gyerekek gyakorlottabban oldanak meg keresési feladatokat, mint a 19 évesek. Ugyanakkor még a legszegényebb ormánsági településen sincs látványos probléma a gyerekek digitális írástudásával, a számítógép használatával kapcsolatban megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, ám a keresések során egyértelműen kiderül, hogy nem megfelelő az információs műveltségük Pl.:
– találataikat nem értékelték (mikor Tutanhamon fáraó halotti maszkjáról kellett képeket keresni, Ehnaton fáraó szobrait ugyanúgy elfogadhatónak ítélték)
– ömlesztett adatok között keresővel sem találták meg a számukra szükséges információkat
– nem használtak szinonimákat, csak szó szerinti kereséseket futtattak.
A foglalkozások során a gyerekek látványos fejlődést mutattak (például a keresések során jöttek rá, hogy a tartalomjegyzék használata mennyiben segítheti a megoldásaikat, de volt olyan weboldal, amelynek a súgó rendszerének használatát fedezték fel egyedül).
Jávorka Brigitta