hvg.hu: A délszláv háború után Szarajevóban gyerekeket vizsgáltál, hogy milyen lelki sérüléseket szenvedtek a borzalmakban. Meglepő felfedezésre jutottál: különösebben nem viselte meg a őket mindaz, amit elszenvedtek. Hogy lehetséges ez?
FA: Ez engem is meglepett. Hallottam az ott élőktől, hogy bár sokáig semmi nem volt nyitva, az üzletek bezártak, nem lehetett dolgozni, a fodrászok mégsem álltak le. A nők jól öltöztek, jó frizurájuk volt, és a gyerekeket is makulátlanul öltöztették és vigyáztak rájuk. Az anyák megvédték a gyerekeket attól, hogy a háború nagyon betörjön a világukba. Amitől a gyerekek szenvedtek, az az iskolarendszer volt. Az ottani (akárcsak a magyar) iskola a megszégyenítésen alapult. Amikor álltam a kiégett szarajevói könyvtár kellős közepén, elgondolkodtam, kinek lehetett érdeke ezt felégetni, hiszen ez nem egy katonai célpont. Ez színtiszta vandalizmus volt. Azért csinálták, mert megtehették. Leromboltak valamit, ami gyönyörű volt, értékes volt. Ha engem évekig megszégyenítenek az iskolában, akkor, ha onnan kikerülök, és úgy érzem, semmit nem tudok kreálni, akkor bosszút akarok állni. A megszégyenítés reakciója a bosszú. Én azt javasoltam, hogy megszégyenítés nélkülire próbálják átállítani az iskolát. Kiröhögtek.
HVG