Megújított tankönyvpiac: állatorvosi ló

Nem lettek olcsóbbak a tankönyvek, és nem csökkentek látványosan a terjesztési költségek sem, noha a kiadóktól több jutalékot von el az állam. A szülők háborognak a kaotikus fizetési feltételek miatt.
‘A fizetős diákok jellemzően a városokban laknak’ — hárította el az aggodalmakat Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (Kelló) igazgatója. Szerinte emiatt nem lesz tömeges bonyodalom abból, hogy az idén kizárólag a megyeszékhelyek egy-egy, valamint a főváros két kijelölt postahivatalában tudják leróni a szülők a tankönyvek árát a béren kívüli juttatásként kapott iskolakezdési utalvánnyal. Vagyis az állami cég szerint csak keveseknek kell sokat utazniuk, hiszen a távoli kis falvakban főként rászorulók laknak, akik úgyis térítésmentesen kapják meg a tankönyveket. A jogszabály szerint ingyenes tankönyvre többek között a halmozottan fogyatékos, sajátos nevelési igényű, tartósan beteg, valamint a nagycsaládban élő iskolások, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők jogosultak. Az idén már az elsősök is ingyenesen kapják a tankönyveket, erre külön állami forrás jelenti a fedezetet. (HVG)
— A piac államosításának lehetnének akár előnyei is, egyelőre azonban csak a tankönyvek drágulása és több száz munkahely megszűnése az eredmény. Viszont egy kézbe került az évi 13-17 milliárdos piacon képződő garantált profit. (Átlátszó)

Hírforrás:
HVG ; Átlátszó