Több időt töltenek a használók a magyar közkönyvtárban, mint a britben

A Pest Megyei Könyvtár brit példa alapján ez év tavaszán az olvasók könyvtári tartózkodási idejének mérésébe kezdett. Az adatokból láthatóvá vált, hogy míg Nagy-Britanniában a látogatók átlagosan 9 percet töltenek egy közművelődési könyvárban, addig hazánkban egy hasonló könyvtárban 41 percet. A látogatóknak csak egyharmada férfi, s ők azok, akik sokkal több időt töltenek ott egy-egy alkalommal. A vizsgálatból származó adatok segítségével a PMK az aktuálissá váló munkaszervezési döntéseket is megalapozottabban tudta meghozni. Pl.:
– az elbocsátások és a munkaerő-felvételi stop miatt át kellett szervezni a munkát. Az eredményekből láthatóvá vált pl., hogy mely időszakok azok, amikor hirtelen egyszerre sokan érkeznek. tehát mikor szükséges pl. mindenképp több embernek ülnie a kölcsönzésben.
– a gyerekkönyvtár egy órával később nyit. Kiderült, hogy olyankor — 9 és 10 között — anyukák jöttek, és nem gyerekek. Ők pedig egy órával később is tudnak jönni.
A vándorgyűlés Olvasószolgálati szekciójában Péterfi Rita által bemutatott adatok érdekesen csengtek össze a Bibliográfiai szekcióban Bárdosi Mónika által bemutatott KSH-s időmérleg vizsgálatok számsoraival. (KIT-összeállítás)

Hírforrás:
KIT-összeállítás