A tavaly júliusban indított rukkola.hu az első és egyelőre egyetlen magyar internetes könyvcserélő platform, ahol bárki ‘bedobhatja a közösbe’ a megunt vagy duplán meglévő, esetleg sosem olvasott könyveit, cserébe pedig válogathat a többiek által felkínáltak közül.
‘Bár az ötlet teljesen profitmentes szemlélettel jött létre, az oldal magas látogatottsága maga után vonta a reklámfelületek értékesítését, ugyanakkor a közeljövőben egyes tagok ‘tagsági díjának’ bevezetését is tervezzük, amely jelentős előnyökkel jár majd’ — mondta el Kovács Adrián ötletgazda.
Gyakori az is, hogy a Rukkola felhasználói élő találkozás alkalmával bonyolítják le a könyv-tranzakciót, és a mai elszigetelt online világból kitörve kapcsolatba lépnek egymással, így ismeretségek, barátságok kötődnek. Emellett megfigyelhető és meglepő az a jelenség is, hogy a cserepartnerek a könyvek mellé kis ajándékokat, figyelmességeket csomagolnak, így a Rukkolának az olvasás népszerűsítése mellett pozitív, közösségépítő hatása is van. (via ReMeK-e-Hírlevél)
Erdély.ma