Ideológiailag egyoldalú történelemoktatás, az olvasástól inkább elriasztó irodalomtanítás, sok nemzeti öntudatra nevelés és erkölcstan, kevés informatika, természettudomány és használható nyelvi ismeret fémjelzi az egységesített tantárgyi kerettanterveket.
Mintha hátrafelé haladnánk — jellemezte a HVG-nek több pedagógus a minap nyilvánosságra hozott kerettanterveket, amelyek alapján néhány éven belül az ország összes általános iskolájában több időt töltenek majd a diákok erkölcstan-, mint biológia- vagy földrajzórákon. A középiskolásoknak egy évig kötelező lesz az etika, a nyolcosztályos gimnáziumokban pedig ‘ajánlott’ a latin nyelv és a latin örökségünk nevű tárgy oktatása, miközben — hacsak az iskolák nem erre fordítják szabad órakeretüket — az alsó tagozaton egyáltalán nem lesz idegennyelv-oktatás és informatika, felső tagozaton pedig kevesebb idő jut a természettudományos tárgyakra, s a tervek szerint a szakiskolások sem tanulnának informatikát.
Az azonban már eldőlt, hogy márciusig nem lesznek központi tankönyvpályázatok. Egy tavaly júliusi törvénymódosítás a meglévő akkreditációs folyamat mellett lehetővé tette miniszteri pályázatok kiírását, lényegében az oktatásért felelős tárcavezető jogkörébe utalva annak eldöntését, miből tanulhatnak a diákok, és miből nem. Ha az adott tantárgyból, az adott évfolyamon lesz olyan kiadvány, amelyet a miniszter kiválasztott, az iskolák csak azt az egyet rendelhetik meg, hiába van több másik is a tankönyvjegyzékben. A kiadók attól tartanak, hogy előbb-utóbb minden tárgyból, minden évfolyamon lesznek ‘központilag támogatott’ könyvek — ez pedig azt jelenti, hogy rövid időn belül visszatérhet a rendszerváltás előtti időket idéző egy tankönyves rendszer.
HVG