Balla Zsófia és Báthori Csaba estjén vettem részt a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtárnak is helyet adó épületben (ha már Ungváry Rudolf is ajánlotta a fellépőket a Katalisten ;-). Az esten fiatal zeneiskolások is szerepeltek, akik produkciójukért emléklapot kaptak. A nézők sorában szülőket és a megérett generáció tagjait véltem azonosítani, feltehetően nagy számban könyvtárosokat. Az összesen kb. 15 fős csapat ez előadóktól a három versnyi muníciót, Petőfi, Rilke és Jónás Tamás műveit kapta, elemző gondolatokkal körítve.
Ugyan meglepett, mikor az előadók Petőfit a legnagyobb magyar költőként említették, az est marketingje is elgondolkodtatott. A helyszín a Várkanyar Kávézó volt, ám csak ketten fogyasztottak, az előadó csúnyán is nézett versolvasás közben a pulton halk zajt keltő vendégre. Lehet-e ma nagyobb körben hagyományos értelemben vett nívós irodalmi alkotásokról előadást tartani? Vagy érdemes ‘könnyedebbre’ venni a dolgot? Megárt-e a produkció minőségének egy bátran elfogyasztott tea / sör stb., s bár bonyolult az elhangzó humán-tartalom eredményességét és hatékonyságát mérni, nem nyerőbb-e az interakció a résztvevőkkel, rövidebb, vagy több szünettel tarkított előadás? A közel kétórás helyben ülés sem idősebbeknek, sem fiataloknak nem nyerő — kellemetlen a mozgáshiány és nem véletlen az emberre törő álmossági roham sem. A szervezők pályázati pénzből (vö.: adóforintjaim) folytatják a sorozatot. Kívánom, hogy az elhangzó magvas tartalom minél jobb módszertani köntösben minél többeknek tudjanak elmélyült élményt nyújtani.
Zárásképpen vissza az elhangzott tartalomhoz: a kortárs Jónás Tamás ‘Anyu utoljára’ verse: link (MG)