Néhány szempont a könyvtárosképzést tekintve:
1. Az elhelyezkedési anomáliák a szakmai képzés minőségének is indikátora (az akkreditáció az input-oldalra és nem a kimenetre koncentrál, ezért nem ad fogódzót a leglényegesebb döntéshez). Elsőre meghökkentő példa: angol könyvtárosokat képző intézményeknek csak egy részében sajátítják el az osztályozást, dokumentumleírást, hiszen azt a régóta működő (hajaj…) országos integrált rendszerekre támaszkodva sokkal hatékonyabban lehet menedzselni. Helyette megtanulják pl. az RSS-használatot és más kurrens, tényleg fontos dolgokat. Néhányan azt mondják, na jó, de erre van oktató, arra meg nincs, vagy — Fülöp Géza 20 éve még egyenesebben: hívna ő munkatársakat korszerű ismeretekkel, de a meglévő oktatónak is kell munkát biztosítani…
2. Vannak munkaadók, akik alig hisznek a (tovább)képzések hasznában, ezért nem, vagy csak saját erőforrások felhasználásával engedik el munkatársaikat továbbképzésre. Azt is mondják: ha több papírja van, többet kell fizetni neki, ugyanakkor aligha tud többet.
3. A sokszor nehezen kiszámítható továbbképzések papírt ugyan adnak, az idősebb munkatársak tudását azonban nem növeli.
4. Vannak ugyan továbbképzések, de azok tényleges, (munkaerő)piaci minősítése, nyilvánossága nem működik. Így alig lehet megtudni, hogy mennyire lesznek naprakészek a kurzusokon átesettek.
Mikulás Gábor